Abroncsnyomás-jelző érzékelő betanítása
Célszerszám
EL-46079/J-46079 Guminyomás-felügyelet diagnosztikai szerszáma
A betanulási üzemmód leírása
A guminyomás-felügyeleti (TPM) rendszer a műszercsoportot (IPC), a karosszéria-vezérlő modult (BCM), a távirányítású ajtózár vevőjét (RCDLR), a kulcsnélküli beszállás távadóját, a 4 db rádiófrekvencián adó nyomásérzékelőt, valamint a soros adatkört alkalmazza a TPM betanítási üzemmódja funkcióinak végrehajtásához. Az érzékelők betanítási eljárást mindig el kell végezni, ha a gumiabroncsokat elfordítják, az RCDLR-t cserélik, illetve az érzékelőket cserélik. A betanítási mód engedélyezése után mindegyik érzékelő egyedi azonosító kódja betanítható az RCDLR memóriájába. Az egyes érzékelők azonosítóinak betanítása után az RCDLR soros adatüzenetet küld a BCM-nek a kürt megszólaltatására. Ez igazolja, hogy az érzékelő továbbította az azonosítóját, az RCDLR pedig fogadta és betanulta azt. Az RCDLR-nek a megfelelő sorrendben kell betanítani az érzékelők azonosítóit, mert csak így képes meghatározni az érzékelők pontos helyét. Az első megtanult azonosító a bal első, a második a jobb első, a hrmadik a jobb hátsó és a negyedik a bal hátsó. Az irányjelzők egyenként bekapcsolnak, jelezve, hogy melyik helyzetet kell betanulni a megfelelő sorrendben.
Érzékelő-funkciók a J-46079 használatával
Az egyes érzékelők egy belső alacsony frekvenciájú tekerccsel rendelkeznek. Ha az EL-46079/J-46079 eszközt aktiválási módban használják, akkor az eszköz olyan, alacsony frekvenciájú adást indít, amely aktiválja az érzékelőt. Az érzékelő az alacsony frekvenciás aktiválásra betanítási üzemmódban válaszol. Ha a TPM betanulási módban tartózkodó RCDLR betanulási módú adatátvitelt észlel , akkor az adott érzékelő azonosítóját a betanulási sorrendnek megfelelő helyhez rendeli hozzá.
Nyomásnövekedési/csökkenési módot használó érzékelőfunkciók
Az egyes érzékelők álló helyzeti módban 30 másodpercenként nyomásmérési mintát vesznek. Ha a guminyomás 8,3 kPa-nál (1,2 psi) nagyobb mértékben nő vagy csökken az utolsó méréshez képest, akkor a nyomásváltozás ellenőrzésére azonnal újabb mérés történik. Ha a nyomásváltozás ténylegesen megtörtént, akkor az érzékelő betanítási módban ad. Ha a TPM betanulási módban tartózkodó RCDLR betanulási módú adatátvitelt észlel , akkor az adott érzékelő azonosítóját a betanulási sorrendnek megfelelő helyhez rendeli hozzá.
A betanítási üzemmód törlése
A betanítási üzemmód akkor kerül törlésre, ha a gyújtást kikapcsolják vagy több mint 2 perc telt el bármely, még nem betanított érzékelő esetében. Ha a betanítási üzemmód az első érzékelő betanítása előtt törlésre kerül, akkor megmaradnak az eredeti érzékelőazonosítók. Ha a betanítási üzemmód az első érzékelő betanítását követően kerül törlésre, akkor az alábbiak történnek:
• | Az RCDLR memóriájában tárolt összes érzékelő-azonosító érvénytelenítődik. |
• | Ha van DIC, akkor azon a guminyomás-értékek helyett vízszintes vonalak jelennek meg. |
Ezek a körülmények a betanítási eljárás megismétlését kívánják a rendszer megfelelő működéséhez.
TPM betanulási eljárás
Megjegyzés: Ha a betanulási módot a leolvasó eszközzel engedélyezi, akkor az érzékelők aktiválásához az EL-46079/J-46079 eszközt kell alkalmazni. Ennek az előnyben részesített módnak a használatakor, akkor a zavaró érzékelőjelek nem befolyásolják a betanítási eljárást. Ha adott érzékelő információi aktiváláskor megjelennek a célszerszámon, de a kürt nem szólal meg, akkor lehet, hogy a kerék szelepét máshová kell forgatni, mert az érzékelő jelét másik részegység blokkolja.
Ha a betanulási módot a kulcsnélküli beszállás távadójával vagy a DIC gombjaival engedélyezik, akkor az EL-46079/J-46079 és a nyomásnövekedési/-csökkenési módszer is használható. E módszer alkalmazása előtt ellenőrizni kell, hogy nincs-e folyamatban egyidejűleg másik betanulási eljárás, és a közelben nem áll-e éppen beállítás alatt egy másik TPM-mel felszerelt jármű guminyomásának beállítása. Az elhaladó, TPM-mel felszerelt járművektől érkező kóbor jelek véletlenül betanulásra kerülhetnek. Ha bármilyen véletlenszerű kürtjeleket hall a járműből a betanítási eljárás végrehajtása közben, akkor valószínűleg kóbor jelek kerültek betanításra és az eljárást meg kell szakítani, majd újra végre kell hajtani. Ilyen körülmények esetén erősen ajánlott a TPM betanulási eljárást más járművektől távol elvégezni. Ha egy adott érzékelő aktiválására a kürt nem szólal meg, akkor szükség lehet a kerék szelepszárának más helyzetbe forgatására, mert az érzékelő jelét blokkolhatja egy másik alkatrész.
Ajánlott leolvasó eszközzel történő betanítás-indítási mód
- A leolvasó eszközzel indítsa el a TPM betanítási üzemmódját. A betanulási mód engedélyezését a kürt kétszeri megszólalása jelzi. Egyben kigyullad a bal első irányjelző lámpa is.
- A bal első keréknél kezdve aktiválja a szenzorokat. Ehhez az EL-46079/J-46079 antennáját felfelé irányítva tartsa a gumiabroncs oldalfalához a szelepnél, a felni pereme közelében. Nyomja meg és engedje el az aktiválás gombot és várjon a kürtjelzésre. A kürt megszólalása jelzi, hogy a rendszer betanulta az érzékelő információit, és kigyullad a következőként betanítandó helynél levő irányjelző lámpa.
- A kürt megszólalása és a jobb első irányjelző kigyulladása után ismételje meg a 2. lépést a maradék 3 érzékelőre, az alábbi sorrendben:
- A bal hátsó érzékelő betanítása, és a kürt kétszeri megszólalása után a betanulási eljárás kész, és az RCDLR kilép a betanulási módból.
- Kikapcsolt gyújtással fújja a gumiabroncsokat az ajánlott nyomásra. Lásd: Gépjármű tanúsítása, gumiabroncs-tájékoztató, lopásgátló és szervizalkatrészek azonosító címkéje .
A kulcsnélküli beszállás távadóját, ill. a DIC engedélyező rutinját alkalmazó, alternatív módszer
- Bekapcsolt gyújtásnál az alábbi eljárások egyike szerint engedélyezze a TPM betanulási módját:
• | A kulcsnélküli beszállási modullal szerelt járműveknél egyidejűleg nyomja le a távadó záró- és nyitógombját mindaddig, amíg a kürt kétszeri megszólalása nem jelzi a betanulási mód aktív állapotát. Egyben kigyullad a bal első irányjelző lámpa is. |
• | A kulcsnélküli beszállási modullal nem rendelkező járműveknél nyomja le és engedje el a vezetői információs központ (DIC) INFO gombját addig, amíg a kijelzőn a TIRE LEARN üzenet nem jelenik meg. Tartsa lenyomva a SET/RESET gombot addig, amíg a kürt kétszeri megszólalása nem jelzi, hogy a betanulási mód engedélyeződött. Egyben kigyullad a bal első irányjelző lámpa is. |
- A bal oldali első gumiabroncsnál kezdve, tanítsa be a gumiabroncsnyomást az alábbi módokon:
• | Az EL-46079/J-46079 antennáját felfelé irányítva tartsa a gumiabroncs oldalfalához a szelepnél, a felni pereme közelében. Nyomja meg és engedje el az aktiválás gombot és várjon a kürtjelzésre. A kürt megszólalása jelzi, hogy a rendszer betanulta az érzékelő információit, és kigyullad a következőként betanítandó helynél levő irányjelző lámpa. |
Figyelmeztetés: A gumiabroncsok túl magas nyomása személyi sérülést vagy a gumiabroncsok és kerekek károsodását okozhatja. Amikor növeli a gumiabroncsnyomást, ne lépje túl a gumiabroncs oldalfalán feltüntetett maximális nyomást.
• | Növelje/csökkentse a guminyomást 8-10 másodpercig, majd várjon, amíg a kürt megszólal. A kürt legkésőbb 30 másodperccel azután szólal meg, hogy a 8-10 másodperces nyomásnövelési/-csökkentési időszak lejár. A kürt megszólalása jelzi, hogy a rendszer betanulta az érzékelő információit, és kigyullad a következőként betanítandó helynél levő irányjelző lámpa. |
- A kürt megszólalása és a jobb első irányjelző kigyulladása után ismételje meg a 2. lépést a maradék 3 érzékelőre, az alábbi sorrendben:
- A bal hátsó érzékelő betanítása, és a kürt kétszeri megszólalása után a betanulási eljárás kész, és az RCDLR kilép a betanulási módból.
- Kikapcsolt gyújtással fújja a gumiabroncsokat az ajánlott nyomásra. Lásd: Gépjármű tanúsítása, gumiabroncs-tájékoztató, lopásgátló és szervizalkatrészek azonosító címkéje .
© Copyright Chevrolet. Minden jog fenntartva |