Ugrás a dokumentum tetejére
Captiva
   
GMDE Kezdőlap Statikus tartalomjegyzék betöltése Dinamikus tartalomjegyzék betöltése Súgó?

A töltőrendszer leírása és működése

Az elektromos áramkezelés áttekintése

Az elektromos áramkezelési rendszer célja, hogy felügyelje és vezérelje a töltési rendszert, valamint diagnosztikai üzeneteket küldjön a vezető figyelmeztetésére, amennyiben problémák lehetnek az akkumulátorral és a generátorral. Az elektormos áramkezelési rendszer elsősorban a meglévő fedélzeti számítógép erőforrásokat használja a generátor hatékonyságának maximalizálására, a terhelés kezelésére, az akkumulátor töltöttségének és élettartamának javítására, valamint a rendszernek az üzemanyag-gazdaságosságra gyakorolt hatásának minimalizálására. Az elektromos áramkezelési rendszer 3 funkciót lát el:

    • Felügyeli az akkumulátorfeszültséget és felméri az akkumulátor állapotát.
    • Javító intézkedéseket végez el, mint például az alapjárati fordulatszám növelése vagy a szabályozott feszültség utánállítása.
    • Diagnosztikát hajt végre és figyelmezteti a vezetőt.

Az akkumulátor állapota becslésre kerül a gyújtás kikapcsolásakor és a gyújtás bekapcsolásakor. A gyújtás kikapcsolásakor megállapításra kerül az akkumulátor töltöttségi állapota, a nyitott áramkör feszültségének megmérésével. A töltöttségi állapot az akkumulátor sav-koncentrációjának és a belső ellenállásának egy funkciója és oly módon kerül felmérésre, hogy a rendszer megméri az akkumulátor szabad áramkörének feszültségét, amikor az néhány óráig használton kívül volt.

A töltöttségi állapot diagnosztikai eszközként is használható, az ügyfél vagy a kereskedő értesítésére az akkumulátor állapotával kapcsolatban. A gyújtás bekapcsolása során, az algoritmus folyamatosan felméri az töltöttségi állapot értéket az utánállított nettó amperórák, az akkumulátor-kapacitás, a kezdeti töltöttségi állapot és a hőmérséklet alapján.

Járó motor mellett az akkumulátor kisülési foka elsődlegesen egy akkumulátor-áramerősség érzékelő révén kerül meghatározásra, ami a nettó amperórák leolvasására került beépítésre.

Ezen felül az elektromos áramkezelési funkció úgy van kialakítva, hogy szabályozott feszültséget biztosítson az akkumulátor töltöttségi állapota, az akkumulátor élettartama és az üzemanyag-gazdaságosság javítása érdekében. Mindezt úgy éri el, hogy az akkumulátor töltöttségi állapota és a hőmérséklet ismeretében egy olyan töltési feszültséget állít be az optimális akkumulátorfeszültségi szintre való újratöltéshez, ami nem csökkenti az akkumulátor élettartamát.

A töltési rendszer leírása és működése 3 szakaszra került felosztásra. Az első rész leírja a töltési rendszer alkatrészeit és azok illeszkedését az elektromos áramkezelési rendszerbe. A második rész leírja a töltési rendszer működését. A harmadik szakasz leírja a töltési visszajelző műszercsoporti működését, a vezetői információs központ üzeneteit és a feszültségmérő működését.

Töltési rendszer alkatrészei

Generátor

A generátor egy szervizelhető alkatrész Ha a generátor diagnosztizált meghibásodása kerül megállapításra, egy egységként kell azt kicserélni. A motorhajtó ékszíj hajtja a generátort. Amikor a rotor forog, váltakozó áramot (AC) generál az állórész tekercseiben. A váltakozó áram ezek után egyenirányítás céljából diódák sorozatán halad át. Az egyenirányított feszültség egyenárammá (DC) konvertálódott, amelyet a jármű elektromos rendszere használ fel, az elektromos terhelés és az akkumulátor töltésének fenntartására. A generátorba épített feszültségszabályozó vezérli a generátor teljesítményét. Ez nem szervizelhető. A feszültségszabályozó vezérli a rotor számára biztosított áram mennyiségét. Ha a generátor mezőszabályozási áramköre meghibásodik, a generátor alapértelmezett üzemmódban 13,8 Volt feszültséget teljesít.

Karosszéria elektronika modul (BCM)

A karosszéria elektronika modul (BCM) egy GMLAN-eszköz Az egység kommunikál a motorvezérlő modullal (ECM) és a műszercsoporttal (IPC) az elektromos áramkezelési rendszer (elektromos áramkezelés) műveletei tekintetében. A BCM meghatározza a generátor teljesítményét és elküldi az információkat az ECM számára, amely vezérli a generátor bekapcsolási jeláramkörét. Az egység felügyeli a generátor mező-munkaciklusának jel-információit, amelyet az ECM küld a generátor szabályozására. Felügyeli az akkumulátor áramérzékelőjét, az akkumulátor pozitív feszültségének áramkörét és a becsült akkumulátor-hőmérsékletet az akkumulátor töltöttségi állapotának meghatározásához. A BCM hajtja végre az alapjárati töltést.

Akkumulátor áramérzékelő

Az akkumulátor áramérzékelője egy szervizelhető alkatrész, amely az akkumulátor negatív kábeléhez csatlakozik. Az akkumulátor áramérzékelője egy 3-vezetékes, a Hall-hatás alapján működő áramérzékelő. Az akkumulátor áramérzékelője felügyeli az akkumulátor áramerősségét. Közvetlenül a BCM-nek szolgáltat adatokat. Az egység egy 5 Voltos impulzushossz-modulált (PWM) jelet hoz létre 128 Hz-en, 0-100 %-os munkaciklussal. A normál munkaciklus 5-95% között van. A 0-5% és a 95-100% közötti ciklus diagnosztikai célokat szolgál.

Motorvezérlő modul (ECM)

Amikor a motor jár, a generátor bekapcsolási jele elküldésre kerül a generátorra az ECM felől, bekapcsolva a szabályozót. A generátor feszültségszabályozója vezérli a rotorhoz menő áramerősséget, így szabályozza a kimenő feszültséget. A rotor áramerőssége arányos a szabályozó felől érkező elektormos impulzus-szélességgel. Amikor a motort elindítja, a szabályozó érzékeli a generátor forgását, oly módon, hogy AC feszültséget észlel az állórászen egy belső vezeték révén. Amikor a motor jár, a szabályozó változtatja a mező áramerősségét az impulzus-szélesség vezérlésével. Ez szabályozza a generátor kimenő feszültségét a megfelelő akkumulátor-töltéshez és az elektromos rendszer működtetéséhez. A generátor munkaciklus kapcsa belsőleg csatlakozik a feszültségszabályozóhoz és külsőleg az ECM egységhez. Amikor a feszültségszabályozó töltőrendszeri problémát észlel, testeli azt az áramkört, hogy jelezze az ECM felé a probléma létét. Az ECM felügyeli a generátor munakciklus jeláramkörét és a BCM egységtől származó információk alapján vezérlési döntéseket kap.

Műszercsoport

Az műszercsoport értesíti az ügyfelet, amennyiben probléma van a töltőrendszerben. A figyelmeztetésnek 2 módja van, egy töltési kijelző és egy üzenet a vezetői információs kijelzőn (DIC): SERVICE BATTERY CHARGING SYSTEM (az akkumulátor töltőrendszerének szervizelése), felszereltségtől függően.

A töltőrendszer működése

A töltőrendszer célja az akkumulátor töltésének és a járműterhelések fenntartása. A rendszernek 6 üzemmódja van, ezek a következők:

    • Akkumulátor-szulfátosodás üzemmód
    •  Töltési üzemmód
    • Üzemanyag-gazdaságossági üzemmód
    • Fényszóró üzemmód
    • Beindítási üzemmód
    • Feszültségcsökkentési üzemmód

A motorvezérlő modul (ECM) vezérli a generátort a generátor bekapcsolási jeláramkörén keresztül. Az ECM felügyeli a generátor teljesítményét a generátor mező-munkaciklus jeláramkörén keresztül. A jel egy impulzushossz-modulált (PWM) jelet hoz létre 128 Hz-en, 0-100 %-os munkaciklussal. A normál munkaciklus 5-95% között van. A 0-5% és a 95-100% közötti ciklus diagnosztikai célokat szolgál. A következő táblázat a generátor vezérelt munkaciklusát és a kimeneti feszültségét mutatja.

Vezérelt munkaciklus

Generátor kimeneti feszültség

10%

11 V

20%

11,56 V

30%

12,12 V

40%

12,68 V

50%

13,25 V

60%

13,81 V

70%

14,37 V

80%

14,94 V

90%

15,5 V

A generátor visszajelzési jelet nyújt a generátor feszültség-kimenetéről a generátor mező-munkaciklus jeláramkörén keresztül az ECM felé. Ez az információ elküldésre kerül a karosszéria elektronikának (BCM). A jel egy PWM-jel, 128 Hz-en, 0-100% közötti munkaciklussal. A normál munkaciklus 5-99% között van. A 0-5% közötti és a 100% ciklus diagnosztikai célokat szolgál.

Akkumulátor-szulfátosodás üzemmód

A BCM akkor lép ebbe az üzemmódba, amikor a generátor érzékelt kimeneti feszültsége 45 percig kevesebb mint 13,2 V. Amikor ez a feltétel fennáll, a BCM 2-3 percre töltési üzemmódba lép. A BCM ezután meghatározza azt, hogy melyik üzemmódba lép, a feszültség-követelményeknek megfelelően.

Töltési üzemmód

A BCM a töltési üzemmódba lép, amikor a következő feltételek bármelyike fennáll:

    • A törlők BE állásban vannak több mint 3 másodpercig.
    • Igaz a GMLAN (Klímavezérlés feszültségnövelési üzemmód kérés), ahogyan azt a GVAC vezérlőfeje érzékeli. A nagy sebességű hűtőventilátor, a hátsó páramentesítő és a HVAC nagy sebességű fúvómotor működése okozhatja azt, hogy a BCM töltési üzemmódba lép.
    • A becsült akkumulátor-hőmérséklet kevesebb mint 0°C (32°F).
    • Az akkumulátor töltöttségi állapota kevesebb mint 80 százalék.
    • A járműsebesség nagyobb mint 145 km/h (90 mph)
    • Az áramérzékelő hibája áll fenn.
    • A rendszerfeszültség a meghatározás során kevesebbnek bizonyult mint 12,56 Volt.

Amikor a fenti feltételek bármelyike fennáll, a rendszer beállítja a megcélzott generátor kimeneti feszültséget 13,9 - 15,5 V közötti töltési feszültségre, attól függően, hogy milyen az akkumulátor töltöttségi állapota és mennyi a becsült akkumulátor-hőmérséklet.

Üzemanyag-gazdaságossági üzemmód

A BCM üzemanyag-gazdaságossági üzemmódba lép, amikor a becsült akkumulátor-hőmérséklet legalább 0°C (32°F), de kevesebb vagy egyenlő mint 80°C (176°F), a kiszámított akkumulátor-áramerősség kevesebb mint 15 amper és nagyobb mint -8 amper, és az akkumulátor töltöttségi állapot értéke nagyobb vagy egyenlő 80%-kal. Előirányzott generátor kimenete az akkumulátor nyitott áramköri feszültsége és 12,5-13,1 V közötti érték lehet. A BCM kilép ebből a módból és töltési módba lép, ha a fenti leírt állapotok állnak fenn.

Fényszóró üzemmód

A BCM fényszóró üzemmódba áll, amikor a fényszórók BE állásban vannak (tompított vagy távolsági). A feszültség 13,9 - 14,5 Volt között kerül szabályozásra.

Beindítási üzemmód

A motor beindításakor a BCM 30 másodpercre beállítja a 14,5 Voltos megcélzott generátor kimeneti feszültséget.

Feszültségcsökkentési üzemmód

A BCM feszültségcsökkentési üzemmódba lép, amikor a kiszámított környezeti léghőmérséklet 0°C (32°F) között van. A kiszámított akkumulátor-áramerősség kevesebb mint 1 amper és nagyobb mint -7 amper, valamint a generátor mező-munkaciklusa kevesebb mint 99 százalék. Előirányzott kimeneti feszültsége 12,9 V. A BCM kilép ebből a módból, ha a töltési mód feltételei fennállnak.

A műszercsoport működése

A töltéskijelző működése

A műszercsoportban világítani kezd a töltéskijelző és egy figyelmeztető üzenet jelenik meg a vezetői információs központban (felszereltségfüggő), amikor a következők közül egy vagy több feltétel áll elő:

    • A motorvezérlő modul (ECM) észleli, hogy a generátor kimenete kevesebb mint 11 V vagy magasabb mint 16 V. A műszercsoport a visszajelző bekapcsolására vonatkozó GMLAN üzenetet kap az ECM-től.
    • A műszercsoport meghatározza, hogy a rendszerfeszültség kevesebb mint 11 Volt vagy nagyobb mint 16 Volt, 30 másodpercnél hosszabb ideig. A műszercsoport egy GMLAN-üzenetet kap a karosszéria elektronika modultól (BCM) amely a rendszerfeszültségi tartomány problémáját jelzi.
    • A műszercsoport minden egyes gyújtási ciklus elején végrehajtja a kijelző tesztjét. A kijelző körülbelül 3 másodpercig világít.

A kijelzett üzenet: BATTERY NOT CHARGING SERVICE CHARGING SYSTEM (az akkumulátor nem töltődik, ellenőrizze a töltési rendszert) vagy SERVICE BATTERY CHARGING SYSTEM (javítsa meg az akkumulátortöltő rendszert)

A BCM és az ECM egy soros adatüzenetet küld a vezetői információs központ felé, hogy az megjelenítse a BATTERY NOT CHARGING SERVICE CHARGING SYSTEM (nincs akkumulátor-töltés, javíttassa meg a töltési rendszert) vagy SERVICE BATTERY CHARGING SYSTEM (javítsa meg az akkumulátortöltő rendszert) üzenetet. Utasítás érkezik a BE álláshoz, amikor a töltőrendszer DTC aktív DTC. Az üzenet KI állásba kapcsolódik, ha teljesülnek a DTC törlésének feltételei.

   


© Copyright Chevrolet. All rights reserved